Az átfogó ellenőrzés eredményei a borsodi közutakon

2015. 08. 25., k - 12:05
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két plusz egy napos közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járműveket, illetve azok vezetőit ellenőrizte.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2015. augusztus 18-án, 19-én, valamint 23-án a TISPOL „European Operation Speed” elnevezésű európai szintű fokozott ellenőrzés keretében ellenőrizték a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó előírások betartását.

 

A korábbi évekhez hasonlóan a közúti közlekedési balesetek fő oka a sebességtúllépés, illetve a sebesség helytelen megválasztása. A személyi sérüléssel járó balesetek mintegy harmada ilyen jogsértés miatt következik be. Az ellenőrzés célja a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése által a közlekedésbiztonsági helyzet érzékelhető javítása, a közlekedők biztonságának szavatolása volt. Ennek érdekében a rendőrök hitelesített sebességmérő berendezés alkalmazásával ellenőrizték a közlekedőket.

 

A közúti kontroll kiterjedt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci-, a Kazincbarcikai-, az Encsi-, a Sátoraljaújhelyi-, a Sárospataki-, a Tiszaújvárosi-, a Szerencsi-, a Mezőkövesdi-, az Ózdi- és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vettek részt.

 

 

Eredmények:

 

  • Az akció keretében 64 sebességtúllépő gépjárművet szűrtek ki az egyenruhások, melyek közül 37 sofőrrel szemben helyszíni bírság, míg 22 esetben közigazgatási bírság kiszabására került sor. További 5 fővel szemben jegyzőkönyv felvétele vált szükségessé.
  • A fentieken túl további 34 esetben az objektív felelősség elve alapján kezdeményezett a rendőrség közigazgatási eljárást.
  • A biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 16 esetben közigazgatási bírság kiszabására került sor.
  • Szabálysértési feljelentés 7 sofőrrel szemben készült, míg helyszíni bírságot kisebb fokú szabálysértés elkövetése miatt 43 fővel szemben szabtak ki a rendőrök. 

   

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton kívánja megköszönni a gépjárművezetőknek az ellenőrzések során tanúsított türelmét!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.