A TISPOL országos akció eredményei
A rendőrség legutóbbi, 2014. augusztus 8-9. közötti európai szintű fokozott ellenőrzésének mérlege.
A rendőrség a TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján 2014. augusztus 8-án és 9-én tartotta meg Magyarországon a TISPOL SPEED elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését. Az európai kampány ezúttal a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrésére irányult.
A két nap alatt összesen 3818 jogsértést dokumentált a rendőrség, ebből 1889 esetben a jármű megállítását követően annak vezetőjével szemben intézkedtek a járőrök. A helyszíneken 1682 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot, további 207 esetben szabálysértési illetve közigazgatási eljárást indítottak a felelősségre vonás érdekében.
Az ellenőrzés során 7 illegális bevándorlót, valamint 1 körözött személyt is elfogtak a rendőrök, illetve 8 fővel szemben bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást.