A TISPOL akció eredményei

2016. 10. 18., k - 17:58
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2016. október 10. és október 15. között végrehajtott TISPOL akcióban a rendőrök több mint 1400 tehergépkocsit és közel 230 autóbuszt ellenőriztek.

A Tispol Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőt, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálták.

Az ellenőrzés kiterjedt az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.

Az ötnapos akcióban a rendőrök 1467 tehergépkocsit és 221 autóbuszt ellenőriztek, jogsértést 259 esetben állapítottak meg.

Azonnali közlekedési korlátozást 3 nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 44 esetben, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 68 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 10 esetben kellett intézkedést lefolytatni. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során 2 esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 8 esetben a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet, illetve 64 jármű esetében a vezető túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok ellenőrzése során 6 esetben a jármű vezetője nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt, míg a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 13 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.