A RAILPOL akció eredményei

2016. 03. 12., szo - 09:04
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Magyarország Rendőrsége a vasúti biztonság érdekében a RAILPOL egységes nemzetközi rendőri művelet keretében fokozott ellenőrzést hajtott végre 2016. március 10-én 7 óra és március 11-én 7 óra között.

A tizenegyedik Rail Action Day 24-BLUE RAILPOL akció célja a személyvonatokon az utasok sérelmére elkövetett jogsértések, illetve a vasúti kocsikat károsító erőszakos, garázda, vandál cselekmények megelőzése, a vasúti közlekedéssel összefüggő bűncselekmények megakadályozása, valamint az illegális migráció és ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények elleni hatékony fellépés volt. Nagy hangsúlyt fektettek továbbá a fémlopások megelőzésére, a színesfém szállítmányok és kereskedések ellenőrzésére. A vasúti pályaudvarok, állomások és azok környezetének ellenőrzése során kiemelt figyelmet fordítottak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények kiszűrésére is.

 

A rendőrség – a polgárőr szervezetek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a MÁV Zrt. és a GYESEV Zrt. közreműködésével lebonyolított akció ideje alatt – 1426 alkalommal vonatokat, 639 esetben állomásokat ellenőrzött közbiztonsági céllal. A fokozott ellenőrzés során a hatóságok 8381 főt igazoltattak és 55 fővel szemben került sor személyi szabadságot korlátozó intézkedésekre, túlnyomórészt – 18 fő esetében – illegális migráció miatt. Lopás közben 4 főt értek tetten, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének gyanújával 14, garázdaság miatt 2, egyéb bűncselekmények miatt 17 fővel szemben intézkedtek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.