A forgalom újra zavartalan a 21-es számú főúton

2015. 12. 13., v - 15:02
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszíni szemle és a műszaki mentés befejeződött Mátraszőlős és Pásztó közötti útszakaszon.

Mint arról korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2015. december 13-án 12 óra 25 perc körüli időben a 21-es számú főút 30-as kilométerszelvényénél.  A jelenlegi adatok alapján a Hatvan irányából Pásztó irányába közlekedő személygépkocsi vezetője - kanyarodási szándéka miatt - megállt, a mögötte haladó személygépjármű is megállt, míg az azonos forgalmi sávba érkező következő személygépjármű az álló gépkocsinak ütközött.  A baleset következtében egy személy megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés befejeződött, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul halad.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.