A balesetek megelőzésére hívták fel a figyelmet

2015. 11. 22., v - 08:39
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tatabányán a megváltozott időjárási és útviszonyokra figyelmeztettek a járőrök.

Folytatja közlekedésbiztonsági ellenőrzéseit a rendőrség Komárom-Esztergom megyében, amelyeknek célja, hogy a rendőrök felhívják a közúti közlekedés résztvevőinek figyelmét a biztonságos közlekedés szabályaira, csökkentve ezzel a balesetek bekövetkezésének kockázatát.

 

A rendőrök legutóbb 2015. november 20-án Tatabányán ellenőrizték a járművezetőket. A járőrök az iratok és az ittasság ellenőrzése mellett kiemelten figyeltek a járművek téli felkészítésére is. Figyelmeztették a sofőröket, hogy a téli időjárásra való tekintettel cseréljék le gumiabroncsaikat, illetve ellenőrizzék az autók világító- és fékberendezéseinek állapotát.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.