Rendszámtáblák
A kalocsai rendőrök az időjárási körülmények miatt elveszett rendszámtáblákat találtak, amiket vissza is adtak a tulajdonosoknak.
A kalocsai rendőrök az időjárási körülmények miatt elveszett rendszámtáblákat találtak, amiket vissza is adtak a tulajdonosoknak.
Összeütközött egy személyautó és egy kerékpárral közlekedő nő az egyik gyulai kereszteződésben. A közlekedési szabályok szerint a biciklisnek lett volna elsőbbsége, de az autó vezetője ezt nem adta meg neki.
A kaposvári rendőrök őrizetbe vettek egy járművezetőt.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén tervezett sebességmérés helyszínei.
Az elmúlt 24 óra eseménye.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nyolc anyagi kárral és hat személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Mezőberényben és Örménykúton közlekedési baleset, Békéscsabán szabálysértés miatt történt rendőri intézkedés.
A győri és a soproni rendőrök két körözött személyt fogtak el.
Egy 17 éves dányi fiút hallgattak ki gyanúsítottként a balassagyarmati rendőrök.
Az elmúlt 24 órában történt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.