Hajnalban raboltak
Rövid időn belül két rablást követett el az a három fős társaság, akik közül két embert még a helyszínen elfogtak a készenléti rendőrök.
Rövid időn belül két rablást követett el az a három fős társaság, akik közül két embert még a helyszínen elfogtak a készenléti rendőrök.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki személygépkocsival elütött egy kerékpárost Tácon.
Közlekedési baleset Békéscsabán, elfogás Szarvason, Békéssámsonban és Dombegyházon.
Az elmúlt 24 órában nem történt baleset.
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 12 migránst tartóztattak fel a Bács-Kiskun megyei határszakaszon. Összesen 10 olyan baleset történt, ahol helyszíni intézkedésre volt szükség. Az egyenruhások kilenc személyt fogtak el, további ötöt pedig előállítottak. Három fő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
Az elmúlt 24 órában történt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a mai napon az alábbi helyszíneken várható sebesség-ellenőrzés:
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.