Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Az előző nap eseményei számokban.
Öt járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Békés megyében, akik a gyanú szerint úgy vezettek, hogy előtte alkoholt ittak. Egyikük árokba hajtott, egy másik férfinak pedig vezetői engedélye sem volt.
A Körmendi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az állatok világnapja alkalmából a tompai Bokréta Önkormányzati Óvoda gyermekei a felelős állattartás szabályait tanulták, miközben megismerkedtek a rendőrkutyákkal.
Az elmúlt 24 órában történt.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Kevermesen rablás miatt intézkedtek és kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le a rendőrök.
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
Nagypeterden igazoltatták a rendőrök a kerti traktorral közlekedő férfit.
Jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett autót a csomai férfi.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.