Rendőrkézen a kerékpártolvaj
A kazincbarcikai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy társasház tárolójából tulajdonított el egy értékes kerékpárt.
A kazincbarcikai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy társasház tárolójából tulajdonított el egy értékes kerékpárt.
Óvodásokat látogattak meg az egyenruhások a gyermeknap alkalmából.
Kerítésnek ütközött egy személygépkocsi Gyomaendrőd határában. A jármű vezetője ittas volt, de utasával együtt legalább használták a biztonsági övet és nem sérültek meg. A rendőrség a baleset körülményeinek vizsgálatát befejezte.
Egy autó, két engedély nélküli vezető Somogyban.
A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai 2023. május 23-án a Varga utcai bölcsőde gyermeknapi rendezvényén jártak.
Kérjük, hogy minden esetben fokozott figyelemmel, a közlekedési szabályokat, az esetlegesen megváltozott forgalmi rendet betartva közlekedjenek!
Balesetnél helyszíneltek, bűncselekmények, körözés és szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök.
Az elmúlt 24 óra eseményei röviden.
Az elmúlt 24 órában történt.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Közlekedési baleset miatt félpályán halad a forgalom az M1-es autópálya 127-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon.