Kábítószer-fogyasztók rendőrkézen
Győrben egy középkorú férfit, Kapuváron pedig két fiatalembert fogtak el a rendőrök.
Győrben egy középkorú férfit, Kapuváron pedig két fiatalembert fogtak el a rendőrök.
Sétáló párra támadt egy garázda Győrben.
Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt 24 óra alatt 3 körözött személy került rendőrkézre.
A gépkocsit vezető férfi a jeges úton megcsúszott és felborult járművével.
Egy 20 éves fiatal követte el a bűncselekményt, aki elmondása szerint dühében törte be könyökével egy buszmegálló tájékoztató oszlopának üvegezését.
A csornai rendőrök egy bágyogszováti párt hallgattak ki gyanúsítottként, akik – húszfős rokonságukkal együtt – kövekkel dobálóztak, és vasrudakkal, botokkal fenyegettek egy másik családot.
Az egyenruhások megyénk útjain 1079 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában, amelyek során egy balesetet okozó járművezető esetében is pozitív értéket jelzett a műszer.
A rendőrök hét anyagi kárral és egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.
A rendőrök megyénk útjain négy személyi sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.