Figyelmetlen vezető miatt ütközött három gépkocsi
A 83-as számú főúton történt közlekedési balesetben két sofőr súlyosan megsérült.
A 83-as számú főúton történt közlekedési balesetben két sofőr súlyosan megsérült.
A győri járőrök elfogták, majd előállították a férfit.
Balesetet szenvedett egy 55 éves férfi a figyelmetlen sofőr miatt Győrben.
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.
A győri rendőrök egy 32 éves sofőrrel szemben intézkedtek, büntetőeljárás lett a vége.
A rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.
Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, és három anyagi kárral járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében.
A feltételezett elkövetőt – aki éppen egy győrszentiváni ingatlan bejárati ajtajának zárját babrálta - a ház felügyeletével megbízott asszony zavarta meg.
Egy győri szórakozóhely előtt bántalmazta feleségét egy vendég, majd a nőt védelmező biztonsági őröket is megfenyegette.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.