Egy nap alatt két motoros szenvedett balesetet Győr-Moson-Sopron megyében
Mindkét járművezető megsérült.
Mindkét járművezető megsérült.
A Csornai Rendőrkapitányság befejezte egy 24 éves soproni férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt folytatott ügy vizsgálatát.
Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt 24 óra alatt két járművezető ült feltehetően ittasan a volán mögé. Egyiküknek vezetői engedélye sem volt, és balesetet is okozott.
A Csornai Rendőrkapitányság befejezte egy 24 éves kokadi férfi és egy 30 éves szanyi nő ellen garázdaság vétségében indult nyomozás vizsgálatát.
A Soproni Rendőrkapitányságon két nap alatt két járművezetővel szemben indult büntetőeljárás.
A mosonmagyaróvári járőrök elfogták az 54 éves férfit, akiről a vele szemben zajló rendőri intézkedés során az is kiderült, hogy egy barátja nevére szóló okmánnyal akarta igazolni magát.
A rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében öt férfit fogtak el, közülük egyet a megyei büntetés-végrehajtási intézetbe, két személyt a megyei rendőr-főkapitányság fogdájába vittek, míg ketten meghallgatásukat követően szabadon távozhattak.
Egy nap alatt két személyi sérüléssel járó, míg hét anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A győri rendőrök elfogták a 29 éves győrújbaráti férfit.
A rendőrök Győr-Moson-Sopron megye területén hat körözött személlyel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.