Győr-Moson-Sopron megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A győri rendőrök az Aranyparton egy 27 éves agresszív ukrán férfival intézkedtek, majd az Ipar úton egy balesetveszélyesen közlekedő járművezetőt fogtak el. Mindkettőjük drogtesztje pozitív lett.
A Győri Rendőrkapitányság nyomozói – őrizetbe vétele mellett – több bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a 39 éves férfit.
A sofőr autójával Sopronban a Besenyő úton okozott balesetet, mivel nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak.
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A kapuvári járőrök egy 21 éves gépjárművezetőt igazoltattak, amelynek során autójában kábítószergyanús anyagra bukkantak.
Győr-Moson-Sopron megye útjain a rendőrök öt személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A rendőrök elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki az 50 éves bakonyszentlászlói férfit.
Az ütközés következtében hárman sérültek meg.
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.