Zala vármegyei összesítő

2023. 02. 13., h - 08:20
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvégén történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában egy súlyos és két könnyű sérüléssel, valamint tizennégy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 66 éves nemesnépi nő közlekedett személyautóval 2023. február 12-én 9 óra 50 perc körül a 7405-ös számú mellékúton, Becsvölgye irányából Csonkahegyhát felé. A 14-es kilométerszelvényben lesodródott az úttestről, majd fának ütközött. A balesetben a járművezető súlyosan megsérült.

A szolgálatban lévő állomány tizenöt főt fogott el, akik közül nyolc személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök huszonnyolc főt állítottak elő, közülük tizenegy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.