Zala vármegyei összefoglaló

2023. 03. 16., cs - 07:47
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 48 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 48 órában két súlyos sérüléssel, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 73 éves helyi nő személyautójával közlekedett 2023. március 15-én 14 óra körül Keszthelyen, a Bercsényi Miklós utcában a Pál utca felé. A sofőr feltehetőleg figyelmetlensége miatt nekiment egy kapubejáróban leparkolt gépkocsi bal hátuljának, ami az ütközés erejétől az árokba csapódott. A baleset következtében az idős nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, a parkoló autó utasa pedig könnyebben sérült.

A szolgálatban lévő állomány 16 főt fogott el, akik közül hetet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, közülük egy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam