Zala megyei összesítő

2019. 10. 03., cs - 06:49
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A 75-ös számú főútvonalon közlekedett Bak irányából Pacsa felé egy 19 éves szentpéterúri férfi Volkswagen típusú személygépkocsival 2019. október 2-án 16 óra 20 perckor. Egy balra ívelő útkanyarulatban letért a jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árokba hajtva a tetőlemezére fordulva állt meg. A baleset következtében a gépkocsi utasai közül három személy könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A zalai járőrök egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján, valamint három főt állítottak elő.

Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.