Zala megyei összesítő

2019. 09. 19., cs - 06:24
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel, két könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök öt főt állítottak elő, egyiküket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. szeptember 18-án Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.