Zala megyei összesítő

2019. 09. 16., h - 09:09
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. szeptember 15-én 14 óra 20 perckor egy biciklis és egy motoros ütközött össze Lovászi, Deák Ferenc utca és a 7538-as számú főút 20+634-es kilométerszelvényénél, mert a biciklis nem adta meg az elsőbbséget a motorosnak. A balesetben a motoros súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt az ellene kiadott körözés alapján.

A zalai járőrök kilenc főt állítottak elő, közülük hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda öt esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.