Zala megyei összesítő

2019. 09. 15., v - 07:35
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nyolc anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök tízenkét főt állítottak elő, közülük kilencet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.