Zala megyei összesítő

2019. 08. 27., k - 06:30
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy férfi közlekedett 2019. augusztus 26-án 5 óra 10 perckor a 7404-es úton Andrásfa felől Nagykutas irányába Suzuki típusú személygépkocsival, amikor egy vaddisznó ugrott a járműve elé, melyet elütött. Az ütközés után a gépkocsi lesodródott az útról, és egy fának ütközött. A balesetben a férfi könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül két személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök két főt állítottak elő, biztonsági intézkedést öt esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.