Zala megyei összesítő

2019. 08. 26., h - 06:31
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akik közül négy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök öt főt állítottak elő, köztük két személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. augusztus 25-én Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.