Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök négy személyt állítottak elő, köztük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.
A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. november 16-án Zala megyében.