Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.
A szolgálatban lévő állomány nyolc személyt fogott el, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök tíz főt állítottak elő, hetet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést öt esetben foganatosítottak.
Az alkoholszonda egy esetben mutatott pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.