Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és két könnyű sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök négy főt állítottak elő, köztük két személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak. A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. október 21-én Zala megyében.