Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány kilenc főt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök hét személyt állítottak elő, köztük hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.
A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. október 11-én Zala megyében.