Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy főt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök nyolc főt állítottak elő, köztük öt személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak. A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. október 8-án Zala megyében.