Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány két főt fogott el, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök négy főt állítottak elő, köztük három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.
A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. október 1-jén Zala megyében.