Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, egy súlyos sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Zalaegerszegen, a Kölcsey Ferenc utcából balra, a Batthyányi utcába kanyarodott személyautójával egy helyi férfi 2018. szeptember 14-én 8 órakor, amikor a kereszteződésben nekiütközött egy gyalogosnak. Az úttesten átkelő 65 éves nő a baleset során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak. Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.