Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű és egy súlyos sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány egy főt fogott el a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök öt személyt állítottak elő, köztük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.