Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akik közül két személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három főt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök hét személyt állítottak elő, köztük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.
A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. július 12-én Zala megyében.