Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány tíz főt fogott el, akik közül négy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök hét főt állítottak elő, köztük négy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést öt esetben foganatosítottak. A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. június 8-án Zala megyében.