Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, akik közül két személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy főt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök nyolc személyt állítottak elő, köztük hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
A szonda hat esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. május 27-én Zala megyében.