Zala megyei összesítő

2022. 09. 22., cs - 08:23
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 22 éves helyi férfi közlekedett 2022. szeptember 21-én 14 óra 30 perc körül személygépkocsival Szepetneken, a Petőfi Sándor utcában a József Attila utca irányába. Haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatban lesodródott az úttestről és egy beton hídpillérének ütközött, majd tetőlemezére borulva állt meg. A balesetben a sofőr és a jobb első ülésen utazó 44 éves nagykanizsai nő is megsérült.

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, közülük egy főt az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök tíz személyt állítottak elő, közülük hét főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.