Zala megyei összesítő

2022. 09. 08., cs - 06:59
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel, és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 60 éves alibánfai férfi közlekedett személygépjárművel 2022. szeptember 7-én 6 óra 30 perc körül a 7328-as számú mellékúton, Zalaegerszeg felől, Alibánfa irányába. Amikor a 37-es kilométerszelvényhez ért, egy balra ívelő útkanyarulatban letért az úttestről, és a bal oldali árokba csapódott. A baleset következtében a járművezető megsérült.

baleset 7328-as főúton 2022.09.07.

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, közülük három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük kettő személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.