Zala megyei összesítő

2022. 08. 30., k - 07:48
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 8 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 21 éves zalabéri férfi közlekedett egy személygépkocsival a 7352-es számú úton Zalaszentgrót irányából Kehida felé, amikor a 22-es kilométerszelvénynél későn észlelte az előtte forgalmi okból lassító 20 éves zalaszentgróti férfi által vezetett személygépjárművet, és a hátuljának ütközött, majd az utóbbi autót nekitolta az előtte haladó 23 éves zalaszentgróti férfi által vezetett gépjárműnek. A balesetben nem sérült meg senki.

A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök négy főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.