Zala megyei összesítő
A hétvége rendőri intézkedései.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában egy súlyos sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A szolgálatban lévő állomány 18 személyt fogott el, akik közül 15 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt pedig az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök 27 személyt állítottak elő, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 9 esetben történt.