Zala megyei összesítő

2021. 09. 06., h - 07:29
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 44 éves nagybajomi férfi közlekedett 2021. szeptember 5-én 7 óra 50 perckor egy személygépjárművel a 7526-os számú úton Dióskál irányából. A 75-ös számú főút kereszteződéséhez érve az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére behaladt a kereszteződésébe és balra kanyarodása közben összeütközött egy Pacsa irányából érkező személygépkocsival. A baleset során az utóbbi gépjárműben utazó 40 éves nő megsérült.

A szolgálatban lévő állomány hat személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök húsz főt állítottak elő. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.