Zala megyei összefoglaló

2019. 06. 22., szo - 07:44
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy főt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök négy személyt állítottak elő, köztük egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.