Zala megyei összefoglaló
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és két anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akik közül két személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök nyolc főt állítottak elő, köztük öt személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. május 31-én Zala megyében.