Zala megyei összefoglaló
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, egy könnyű sérüléssel és 12 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy férfi közlekedett Skoda típusú személygépkocsival 2019. május 28-án 8 óra 37 perckor a 74-es főúton, Hahót község külterületén Zalaegerszeg felől Nagykanizsa irányába, amikor egy útkereszteződésben balra kanyarodása közben nem biztosított elsőbbséget a vele szemben közlekedő MAN típusú nyerges vontatónak és összeütköztek.
A baleset következtében a személyautót vezető 70 éves zalaegerszegi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.
Csesztreg-Kerkaújfaluban a Fő utcán közlekedett egy férfi Ford típusú személyautóval 7 óra 30 perckor, amikor egy jobbra ívelő kanyarban letért az útról és a vízelvezető árokba hajtott, majd felborult. A balesetben a sofőr könnyű sérülést szenvedett.
A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, mindegyiküket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. A zalai járőrök két főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.