Zala megyei összefoglaló
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány egy főt fogott el a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök öt személyt állítottak elő, köztük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.
A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. május 17-én Zala megyében.