Volt barátok, ha találkoznak

2014. 09. 25., cs - 15:42
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási lakos megrúgta annak a fiúnak az autóját, aki szóba állt volt barátnőjével. A hajdúdorogi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak a férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint 2014. augusztus 30-án 0 óra körüli időben Hajdúnánáson, a Bocskai utcán egy fiú összetalálkozott a volt barátnőjével, akivel beszélgetni kezdtek. Ezt követően a 19 éves lány egy másik volt barátja gépkocsijával leparkolt mellettük, odament és kérdőre vonta őket, hogy miért szólnak egymáshoz. S. Dániel a veszekedést azzal zárta le, hogy dühében megpróbálta a 19 éves fiú szintén ott parkoló autójának ablakát betörni, azonban ez nem sikerült, ezért belerúgott a jármű karosszériájába, amely behorpadt, ezután a garázda a helyszínről elmenekült.

A sértett ijedtében hazament, majd az esetről feljelentést tett a Hajdúdorogi Rendőrőrsön. A nyomozók adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a 24 éves hajdúnánási S. Dánielt gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Hajdúdorogi Rendőrőrs a gyanúsítottal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2014. szeptember 18-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.