Vezetői engedély nélkül okozott balesetet a férfi

2021. 09. 12., v - 07:37
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hat embert előállított, kettő személyt elfogott, valamint egy főt őrizetbe vett. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

Egy 29 éves halimbai férfi gépkocsijával közlekedett 2021. szeptember 11-én 16 óra 35 perckor a Devecserből kivezető Pápai úton Noszlop irányába. A fiatal férfi a 8-as számú főút kereszteződésébe érve, a „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező, Körmend felől Ajka irányába egyenesen haladó 45 éves budapesti férfi által vezetett kisheterautónak. A két jármű összeütközött, aminek következtében a halimbai sofőr megsérült, valamint anyagi kár keletkezett a gépkocsikban. A kiérkező ajkai rendőrök megállapították, hogy a balesetet okozó fiatalember vezetői engedéllyel nem rendelkezik,ezért ellene a baleset okozása mellett, engedély nélküli vezetés miatt is szabálysértési eljárást kezdeményeztek az Ajkai Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam