Vezetékboglya a házban

2022. 09. 15., cs - 12:03
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászapáti férfi illegálisan vételezett áramot, így két éven keresztül, több tízezer forinttal károsította meg szolgáltatót.

A Jászberényi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 éves jászapáti lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2020. augusztus 5. és 2022. szeptember 14. között otthonában illegálisan vételezett áramot oly módon, hogy korábban, az áramszolgáltató által levágott villanyvezetéket lakásába visszakötötte. A férfi cselekményével kisebb értékű kárt okozott az áramszolgáltatónak. A jogsértőt a rendőrök előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók helyszíni szemle során lefoglalták a mérőórát és a szabálytalan visszakötés eszközét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.