Verekedésig fajult a vita a Debreceni Nagyvásárban

2016. 05. 08., v - 08:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az árusító helyen nem tudtak megegyezni az eladók, közterület-felügyelők választották szét a verekedőket.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint 2016. május 7-én 6 óra körüli időben egy gyáli férfi az általa megváltott helyet kívánta elfoglalni a Tavaszi Mihály-napi Országos Kirakodó Vásár területén, amikor azt észlelte, hogy helyén más árusok vannak. A férfi tisztázni kívánta a kialakult helyzetet, a vita azonban tettlegességig fajult. A helyfoglalók egyike megütötte a gyáli árust, majd többen a földre teperték és egy sátorvassal valamint egy összecsukható asztallal bántalmazták a férfit, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

A verekedésnek a közterület-felügyelők vetettek véget, akik értesítették a közelben lévő járőröket. A rendőrök a helyszínen három férfit fogtak el, akiket előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki két nyíregyházi lakost és egy román állampolgárt, akikkel szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.