Verekedésbe torkollott az italozás

2021. 05. 23., v - 08:26
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök három férfit fogtak el, akik egy jobaházi vendéglőben előzetes szóváltást követően belerúgtak a felszolgálóba, illetve törtek-zúztak a helyiségben és azon kívül.

A rendőrségre 2021. május 22-én a kora esti órákban érkezett bejelentés arról, hogy három férfi tör-zúz egy jobaházi vendéglőben, illetve az utcán egy autót is megrongált egyikük.

A helyszínen a rendőröknek a sértett elmondta, hogy a férfiak délután tértek be a kocsmába, ahol kora estig italoztak. Mivel mindegyiküket ismeri, odament az egyik fiatalemberhez, átkarolta és megkérte, hogy menjenek ki a vendéglő elé cigarettázni. Ezt a mozdulatot érthette félre a másik két ember, akik kiabálni, veszekedni kezdtek vele, majd egyszer bele is rúgtak. A dulakodás odáig fajult, hogy a három vendég - őrjöngése során - bent a helyiségben székeket és üvegeket tört össze, majd ugyanezt folytatták a kocsma előtt is. Egyikük dühében még egy utcán parkoló autó hátsó lámpájába is belebokszolt, így annak a búrája eltörött.

A járőrök mindhárom feltételezett elkövetőt elfogták, majd a Csornai Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően a nyomozók csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.