Verekedés a szalagavató bálon

2015. 02. 20., p - 13:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást két fiatalkorú fiúval szemben, akik egy üveg Whiskey miatt verekedtek össze.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 16 és egy 17 éves helyi fiúval szemben.

A nyomozás adatai szerint az egyik hajdúböszörményi oktatási intézmény szalagavató báljának rendezője 2014. november 12-én 2 óra 25 perckor arról értesítette a helyi rendőröket, hogy a rendezvény területén verekedés történt. A rendőrök a bejelentést követően a helyszínen adatgyűjtést végeztek, majd tanúkat hallgattak ki, amelyet követően egy 16 éves fiút elfogtak és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra.

A gyanú szerint a 16 éves fiatalkorú a bál ideje alatt egy üveg italt akart elvinni arról az asztalról, ahol egy 17 éves fiú is ült, aki rászólt, majd dulakodni és verekedni kezdtek. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a két helyi lakost. A terheltek az eljárás során szabadlábon védekezhettek.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két fiatalkorúval szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.