Vendégségben a rendőrkapitányságon

2016. 04. 25., h - 16:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Általános iskolások látogatták meg a hajdúnánási rendőröket.

A Bocskai István Általános Iskola 4. osztályos tanulói 2016. április 21-én munkavégzésük közben meglátogatták a Hajdúnánási Rendőrkapitányság munkatársait.

A diákok érdeklődve léptek be az új épületbe és kíváncsian járták körbe a rendőrkapitányságot. Látogatásuk során a tanulók megismerkedtek a rendőri munkával, azon belül is az ügyeleti szolgálattal, a bűnügyi nyomozók tevékenységével, valamint a bűnügyi technikusok felszerelésével. A gyerekek az udvaron megtekinthették és beülhettek egy felszerelt rendőrautóba, közben pedig felpróbálhatták a lövedékálló mellényt, valamint megnézhették a járőr felszereléseit. Anda György r. törzszászlós előadást tartott a gyerekeknek a rendőri hivatás szépségeiről, és megválaszolta az általuk feltett kérdéseket.

A kisiskolások nagyon örültek annak, hogy meglátogathatták a helyi rendőröket, ahol több élménnyel is gazdagodtak. A látogatás végeztével a diákok vidáman hagyták el a rendőrség épületét, ígérve, hogy jövőre megint eljönnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.