Véget ért a csoki gyűjtő akció

2015. 12. 16., sze - 13:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök láthatósági eszközöket ajándékoztak a rendezvényen megjelent gyermekek részére.

A Csoki Gyűjtő Akció célja ebben az évben is az volt, hogy a nehéz sorsú gyermekek karácsonyi ünnepét szebbé és édesebbé tegye. A 2014. évhez hasonlóan ebben az évben is több olyan pontot építettek ki a szervezők Hajdú-Bihar megyében, ahol édességet lehetett gyűjteni a gyermekek részére. Az akció debreceni záró rendezvényén 2015. december 15-én részt vettek a Debreceni Balesetmegelőzési Bizottság tagjai is, akik a helyi polgárőrökkel közösen láthatósági eszközöket ajándékoztak a fiataloknak. A szervezőknek idén is több száz kilogramm édességet sikerült összegyűjteniük, amit a gyerekek örömmel fogadtak.

Fotók: Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívisvárosért


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.